Országszerte 179 alkalommal riasztották a tűzoltókat szenteste, ebből 47 esetben tűzhöz, 132-szer pedig műszaki mentéshez vonultak ki az egységek. A tragikusabb esetek között egy hajdúszováti lakástűz áldozatot is követelt, emellett több súlyos közlekedési balesetnél és szén-monoxid-szivárgásnál is szükség volt a segítségre. A katasztrófavédők kiemelték, hogy 23 alkalommal egyedül élő, bajba jutott idős emberekhez hívták őket, ezért mindenkitől fokozott figyelmet kértek.
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Mozgásra hív az ország egyik legnagyobb közösségi sportprogramja
Május 27-én ismét megrendezik a Kihívás Napját, amelyhez idén is csatlakozhatnak tanintézmények, munkahelyek, közösségek, települések és nyugdíjas szervezetek is. A program célja, hogy minél...






