Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Segítették az iskolakezdést

Sok szervezet, civil közösség, de magánszemély is minden évben összefog azért, hogy a hátrányos körülmények között élő gyermekek is megfelelő tanfelszerelésekkel induljanak neki az új tanévnek.


Bár az év során is többször van szükség füzetre, írószerre vagy éppen tornazsákra, kétségtelen, hogy a szeptember sok családot érint hátrányosan. Fontos tehát a külső segítség.


Ratting Fanni a Második Reformkor Párt Tolna 01 választókerületi elnöke és segítője a szekszárdi Szent Erzsébet Caritas Alapítvány ellátottjai részére gyüjtött. Az adományokat a tanáv kezdés előtt adták át Kálóczi Andreának.

„Országszerte, rászoruló gyerekeknek iskolakezdés alkalmából gyűjtöttünk, így tettünk
mi is helyben, Szekszárdon”

– fogalmazott a Fanni.

Kálóczi Andrea kiemelte számára nem új, hogy a fiatalok segítséget nyújtanak, sokkal inkább példaértékű és követendő.

„A tanszerek helye már megvan, év közben is elkél a segítség. Jó látni, hogy erőt és lendületet ad e terén a fiatalság."