Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

Showcase fesztivál a Magyar Zene Házában

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

November 10-11-én a zeneközvetítés újdonságai állnak a középpontban.

Az intézmény pedagógiai módszerének szlogenje Játsszunk zenét!, ennek szellemében keresik előadóművészet és pedagógia közös mezsgyéjét. A meghirdetett showcase célja is ez, a Magyar Zene Háza küldetéséhez kapcsolódó ismeretterjesztő és élménypedagógiai programok létrehozása, illetve azok bemutatása – közölték a szervezők.

Négy kategóriában hirdettek felhívást

Az országból több mint száz programterv érkezett, melyeket két fordulóban bírálta el a hazai kulturális szektor meghatározó szakembereiből álló zsűri. A legjobbnak bizonyuló projekttervek megvalósulását a Magyar Zene Háza mentorprogram keretében is támogatta, és a november 10-11-én megvalósuló fesztivál keretén belül be is mutatja. Emellett konferenciát is tartanak a zeneközvetítés lehetséges új útjairól külföldi és hazai szakemberek részvételével.

A közlemény szerint november 10-én pénteken az előadóteremben délután bemutatkozik a Magyar Zene Háza zenepedagógiai csapata, ezt követően Tóth Árpád ismeretterjesztő előadássorozata, a Hangadó keretében Káosz a zenében címmel beszél, este Alpár Balázs zeneszerző és sound dizájner interaktív zenei foglalkozásán a filmes zenei és hang-élmények tudatosabb befogadásáról lesz szó.
   
 A fesztivál második napján, szombaton a koncertteremben délelőtt a PerpiJazz zenei időutazásra invitálja a közönséget, amelyen bemutatják, mi történt az elmúlt évszázadban a populáris zenében, hogyan változott az emberek ízlése, miként jutottunk el a mai zenei kínálatig. A koncertteremben délután a Metrum Ensemble lép fel, ezt követően JaMese és zenekara játszik, őket Mozes & Kaltenecker követi Jazz meets Pop! című produkciójával, majd este Lovászi Edina és zenekara lép színpadra. Az előadóteremben délután az Aviso Quartet és Janca Ákos zenél, a könyvtárban pedig Bincze Beáta professzionális beszéd coach, mentor és tréner ad elő arról, mitől lesz hatásos, érdekes, emlékezetes egy előadás.

(Nyitókép: zenehaza.hu)