Tavaly augusztusban érkezett a hír Spanyolországból, hogy az országon belüli ingázók anyagi segítésére átvállalnak némi esszenciális terhet, és ingyenessé teszik a 300 km-en belüli vonatjáratokat. Most hosszabbították az akciót és megtoldották a távolsági buszok használatával is. Le a kalappal!

A terhek egyre csak nőnek és nőnek, ami egy, két éve X összegbe került, az most kétszeresére, háromszorosára nőtt. Nemcsak az élelmiszerárak, üzemanyagárak tekintetében, hanem gyakorlatilag nincs az, aminek ne ugrott volna az egekbe az ára. Így van ez a közlekedéssel is: a légi, a földi közlekedés költségei is megváltoztak. Tavaly augusztusban Spanyolországban úgy határoztak, könnyítenek az ingázók terhein és a 300 km-en belüli rendszeres utazásokat ingyenessé teszik. Ez így is lett, a szakminisztérium szerint szeptember óta rendkívül sok “szabadjegyet” használtak föl az ország ingázói, ami egyértelmű sikerre utal, ráadásul környezetvédelmi szempontból sem utolsó eredmény.

Bár nem kapott akkora nyilvánosságot, de az akcióindulásakor a távolsági buszok jegyeinek árát is 50%-kal csökkentették, így például féláron utazhatnak a Barcelona-Madrid távon is. A spanyol kormány döntése alapján pedig ez az út és további 41 hosszú- és középtávú belföldi buszjárat válik ingyenessé.

Ehhez szükség van arra, hogy az utazó legalább 16 alkalommal utazzon egy évben az adott zónában, vagyis kézzelfogható legyen, hogy sokat jár a szakaszokon, nem tudja elkerülni azt. 10-20 eurós letéti díjat kell fizetni, ezért kapnak egy QR-kódot, menetjegy gyanánt. Ha a következő 365 napban legalább 16 alkalommal utazik itt, visszakapja ezt a letéti díjat. A szabály nemcsak a spanyol állampolgárokra, hanem minden utazóra, ingázóra érvényes!