Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Különleges program, teltházzal. Kilenc könnyűzenei – népszerű hazai előadók által készített – versfeldolgozás, Petőfi Sándor forradalmi lelkülete, a szabadság és a szerelem mindent elsöprő ereje és a költő alakja is megelevenedett abban a sodró lendületű, modern koncertszínházi előadásban, melynek helyszíne a Babits Mihály Kulturális Központ színházterme volt.



A fiatalokat a ház ügyvezetője, Berlinger Attila köszöntötte. 

"A szekszárdi előadáson – amely a felvidéki Gúta, valamint Győr mellett a harmadik állomás – Szendrey Júlia szerepében Katona Kingát láthatta a közönség, Petőfi Sándort Berettyán Nándor alakította, a narrátor Szabó Sebestyén László volt”

– számol be a produkcióról a művelődési ház.


Fellépett Dánielfy Gergely, Paulina, Lakatos Mónika és Rostás Mihály Mazsi a Romengóból, Ember Márk, valamint Trap kapitány és a Tha Shudras.

A darabot táncos betétek is színesítették Bíró Márton, Lázár Anna Dóra, Popovics Márk és Pálinkó Johanna előadásában.

(forrás, fotó: Babits Mihály Kulturális Központ Facebook oldala)