A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai nemrégiben egy olyan vállalkozásnál kopogtattak, amely évi 80 millió forintos árbevétele mellett 2022 végére már 100 millió forintot meghaladó, évek alatt felhalmozott készpénzt tartott házipénztárában.

 Előre jelezték az érkezést

A revizorok előre jelezték egy vállalkozásnak, hogy a székhelyén ellenőriznek majd. A helyszínen rovancsot tartottak, megszámolták a vállalkozás készpénzét és kevesebb, mint egymillió forintot találtak. Ezt követően bekérték a vállalkozástól a különbözet elszámolására vonatkozó iratokat és nyilvántartásokat.

A szabályszer adózás mellett döntöttek 

Az ügyvezető már sejthette, hogy mire lesznek kíváncsiak az ellenőrök, és egy taggyűlési határozatot mutatott be, amely a 2022-es adóévre várható adózott eredmény és a korábbi évek eredménytartaléka terhére 100,5 millió forint osztalékelőleg kifizetéséről rendelkezett. Az összeget tíz nappal a helyszíni ellenőrzés előtt fizették ki, levonva a 15 százalékos mértékű személyijövedelemadó-előleget is. Ezt a cég az ellenőrzést követő havi bevallásában szerepeltette és a 15 millió 75 ezer forint adókötelezettségét is befizette.

A vállalkozás tehát úgy döntött, hogy a házipénztárban kimutatott, eddig nem adózó készpénz összegét szabályszerűen leadózza.

A NAV a bevallások és a közzétett éves beszámolók adatai alapján figyelemmel kíséri mind a házipénztárakban kimutatott, mind az osztalékelőlegként, vagy kölcsönként kifizetett pénzösszegek sorsát és a kapcsolódó adókötelezettségek teljesítését is.