Szekszárd városa idén is méltósággal emlékezett meg Szent István, államaéapító királyunkról. Kenyérszentelés, szentmise indította a napot. A Béla király térről felvonulással folytatódott az ünnepi program.

Díjakat adtak át az ünnepi közgyűlésen

Idén 15-en vehettek át díjat. Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere beszédében hangsúlyozta,

"a jövő építése csak hitre és kitartó munkára alapozható."

Szekszárd városának Aranykönyve, 1994 óta "vési" papírra a legfontosabbakat. A nyitott Aranykönyv az ünnepen is fő helyet kapott.

Pro Urbe Szekszárd 

  • Csillagné Szánthó Polixéna munkásságát, közéleti szerepvállalását ismerték el posztumusz díjjal. Egész életét a közösség szolgálatának szentelte: tanítóként generációkat nevelt, önkormányzati képviselőként a város érdekeit képviselte, közösségszervezőként és lelki segítőként pedig mindenkinek példát mutatott emberségből, alázatból és elkötelezettségből.
  • Petkó Tamás 1963-ban született Pécsen, 1990-ben szentelték pappá. Szolgálata során több településen vezette a plébániákat, 2017 óta Szekszárdon plébános, ahol több templom és kápolna lelkipásztora.

„Közjóért” kitüntető díj

A díjat idén ketten kapták meg.

  • Dr. Szabó Szabolcs, a Gagliarda Kamarakórus karnagya
  • Lozsányi Tamás orgonaművész

Hirling Ádám kitüntető dí

  • Ezt az elismerést az idénnyugdíjba vonult Tezás Károly vehette át. A díjazott a polgármesteri hivatal korábbi sofőrjeként, évtizedes közszolgálati munkájával érdemelte ki az elismerést.

Tormay Károly cím

  • Dr. Tarczalné Dr. Bálint Orsolya, háziorvos, sportorvos vehette át, aki az egészségügyi szakterületen kiemelkedő munkát végez.

Triebler Irma cím

A szociális területen végzett munka elismeréseként a címet ketten vehették át.

  • Szabolcska Károlyné pénzügyi szakértő, könyvelő, több, mint 20 éve önkéntesként látja el a Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdekszövetségének elnökségi titkári feladatait
  • Szabó Aliz Magdolna, Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központjának általános intézményvezető helyettese, valamint az intézmény önálló szakmai egységének, a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ szakmai vezetője

Szekszárd Javáért kitüntető cím

  • Samsonite Hungária Kft.,
  • Panteon Kegyeleti Szolgáltató Kft.,
  • Vajda és Társa Kft. 

Szekszárd Év Tűzoltója

  • Sebestyén Zsolt címzetes tűzoltó zászlós, aki 2008-óta szolgál a városi hivatalos állományban.

Szekszárd Év Rendőre

  • Szántó Gergő Viktor rendőr hadnagy
  • Dudás Zsolt, rendőr alezredes 

Szekszárdi Németségért – Klézli János díj

Az idei díjazott Lotz Katalin, Magyarországi Német Színház (DBU) igazgatója, színésze. 

(fotó: Babits Mihály Kulturális Központ Facebook oldala)