Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csütörtökön már több felhő lesz felettünk, de napos időszakokra is számíthatunk. A délután második felétől nyugaton, majd estétől a Dunántúlon már többfelé kialakulhat eső, zápor, néhol akár zivatar is. Általában gyenge, mérsékelt marad a szél, csak a záporok környezetében fordulhatnak elő élénk, erős széllökések. Hajnalra északkeleten foltokban pára, köd képződhet.

13 és 19 fok közé melegszik a levegő. 

Pénteken több helyen zavarhatják gomolyfelhők, illetve fátyolfelhők a napsütést. A nyugati és az északnyugati országrész kivételével több tájegységünkön is kialakulhat kisebb eső, futó zápor. A Dunántúlon és a középső tájakon megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati szél.

Enyhébb lesz a hajnal, délután pedig 12-19 fokot mérhetünk.

Csütörtökön még sokfelé hideg lesz a reggel, emiatt felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok.