Hiszen példát mutatsz neki. A gyerekek a közúti közlekedés legvédtelenebb és legveszélyeztetettebb szereplői, ezért a közlekedési nevelést minél korábban, már az óvodáskorban el kell kezdeni.

Budapesten volt az első állomás

Annak a nagycsoportos óvodásoknak indított közlekedésbiztonsági road shownak, mely a legkisebbeket célozta meg.

A június 15-ig tartó roadshow a főváros után Sárváron, Debrecenben, Békéscsabán, Pécsett, Szolnokon, Makón, Kaposváron, Kecskeméten és Szekszárdon folytatódik.

A program sikeressége nagyban múlik a szülők hozzáállásán. Hiszen az apa és any, a nagyszülők mind példát jelentenek a gyerkőcöknek. Ezért is fontos a felelősségteljes, tudatos viselkedés a közlekedés terén is. A kezdeményezés célja, hogy minél korábban és minél szélesebb körben megkezdődjön az óvodából iskolába kerülő gyerekek prevenciója.

A bicajra is fel kell készíteni a fiatalokat

Hiszen ugyanolyan járművezetőnek minősülnek, mint az autósok, de alig vagy egyáltalán nem ismerik a közlekedési szabályokat. Ezért nő a balesetveszély is. Országos átlagban évente mintegy 600 hét év alatti gyermeket ér valamilyen közlekedési baleset.