A darazsakat mindenki ismeri, ám annál kevesebben kedvelik őket – jó okkal. Nincsenek másképp ezzel a méhek sem: amikor egy darázs támadó jelleggel betör egy méhkasba, azonnal egy védekező sereg lepi el a darazsat, a méhek százai pedig olyan dühösen zümmögnek, hogy a tömeg középpontjában egészen 46 fokig emelkedik a hőmérséklet – a raj feloszlik, egy halott darazsat hagyva maga után.
Ez a forrósággal védekező taktika igen nagy téttel bír a méhek számára, hiszen a darázzsal együtt általában néhány méh is odaveszik, ám ez nem minden méhfajra jellemző. Ennek ellenére globálisan megfigyelhető a méheknél, hogy a túlélés érdekében történő együttműködés a jellemző, és világszerte visszaköszön ez a szokás szinte minden méhcsaládban.
Az emlősökkel ellentétben a rovarok nem képesek szabályozni saját testhőmérsékletüket, éppen ezért a méhek egyfajta “szuperorganizmusként” együttműködve képesek megoldani a problémát, állandó jelleggel melegen tartva a méhkast, támadás esetén pedig rendesen befűtenek a támadó alá.
Érdekesség, hogy a méheknek az utódaik fejlődéséhez a számukra legkellemesebb, 33-36 fokos hőmérsékletet kell biztosítaniuk, eme apró lények pedig olyan különlegesek, hogy képesek érzékelni mindössze negyed fokos hőmérséklet-változást is.
Kaptáraik megépítéséhez többnyire a legvédettebb helyeket keresik, majd a növényekből összegyűjtött propolisszal szigetelik otthonukat, s betömik a lyukakat. Maga a “költőkamra”, vagyis ahol az utódok fejlődnek, pollen-, méz- és viaszréteggel van borítva, ám ha ez nem lenne elég, a felnőtt méhek összebújnak bolyhos kis testükkel, hogy melegen tartsák egymást, valamint a piciket.
Noha a méhek tagadhatatlanul a világ legcsodálatosabb lényei közé sorolhatók, túlélési technikájuk pedig párját ritkítja, az éghajlatváltozás őket is megviseli: egyes populációk komoly nehézségekkel küzdenek az eltűnő virágok miatt. A DW jelentése szerint a kutatók jelenleg is nagy erőkkel vizsgálják, hogy e fenti túlélőtechnika segíthet-e a méheknek a túlélésben ebben a felmelegedő világban.
