A hazánkban 2020 óta működő non-profit kezdeményezés célja, hogy egy hónapon át teljes körű segítséget nyújtson a vegán életmód kipróbálásához januárban és azon túl – szól a szervezők közleménye.

A Veeganuár kihívás szervezői szerint a vegánok száma már túllépte a 78 millió főt globálisan, és az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy látszik, most már a piac is komolyan veszi a növényi ételeket előtérbe helyező fogyasztók igényeit, ugyanis egyre több hazai és nemzetközi vállalat fejleszt saját, növényi alapú termékpalettát.
Időközben Magyarország is – állattartó hagyományai ellenére – kifejezetten vegánbarát hely lett, országszerte több száz étteremben szolgálnak fel kizárólag növényi alapú menüket.
Ezt a trendet erősíti a Veganuár kihívás, amit az elmúlt években több mint 57.000-en próbáltak ki. A kezdeményezés szervezői úgy gondolják, hogy továbbra sem várható lassulás: 2023-ban nem kevesebb mint 30.000 új résztvevőre számítanak.

Sztárok is a támogatók között

A program népszerűsítéséhez idén olyan magyar hírességek is örömmel csatlakoztak, mint Puskás-Dallos Péter énekes és műsorvezető, Karalyos Gábor színművész és a Vegán Hegylakó blog szerzője, Fancsikai Eszter, alias Vegamama, a Nemakarokbeleszólni trió tagja és influenszer, valamint Garami Gábor műsorvezető.
A kampány támogatói között azonban civilek is feltűnnek, akik a maguk módján segítik a vegán ügyet: Jakab Viktor, aktívan versenyző vegán erősember, valamint Révész Ildikó és Pásku Ferenc ex-marhatenyésztők, és a közismert „vegán sonkaper” érintettjei is csatlakoztak.

Bárki lehet vegán
„A Veganuár 2023 fő üzenete, hogy #bárkilehetvegán, hiszen látjuk, hogy milyen érdekes életutakkal rendelkező emberek lesznek végül vegánok. Az életkor, a kulturális szokások, a választott szakma vagy egyéb tényezők itt nem számítanak, csakis a tudatosság: bárki képes apró lépéseket tenni egy fenntarthatóbb és etikusabb világ érdekében, legyen az például több növényi alapú étel beiktatása az étrendünkbe, vagy az állatkísérlet-mentes kozmetikumok kipróbálása. Ebben segítünk már negyedik éve, mert itt nem az a cél, hogy rosszul érezd magad, hanem hogy jobban, mint valaha. Bármilyen tempóban haladsz, mi támogatni fogunk” – foglalta össze az idei tematikát Vida Raul, a Veganuár alapítója.
Míg Karalyos Gábor és Puskás-Dallos Peti az állatok életének tisztelete és a bolygó védelme miatt döntöttek az életmódváltás mellett, addig Fancsikai Eszter, Jakab Viktor és Garami Gábor inkább a hosszú távú egészségüket szerették volna megőrizni vagy javítani.

Éppen ezért különösen nagy figyelmet kapnak az idei évben az inspiráló személyes történetek és életutak.
Révész Ildikó és Pásku Ferenc közös története pedig egészen különleges, hiszen az egykor sikeres állattenyésztők egy hirtelen, megmagyarázhatatlan felismerés hatására lelkiismereti okokból a telepük teljes felszámolása mellett döntöttek, azóta pedig szójaalapú húsalternatívák gyártása lett a fő profiljuk.
A szereplők motivációi – mint az egészséges étkezés, az állatok védelme vagy a bolygóvédelem – a róluk készült exkluzív fotósorozaton is visszaköszönnek, melyhez a Veganuár idén Sárosi Zoltán fotográfust kérte fel, aki maga is növényi étrendet követ már több mint 30 éve.

A szervezők becslései szerint, amelyhez a FAOSTAT adatbázisát használták, mindössze egyetlen hónap alatt a résztvevők – amennyiben teljesen vegánként élnek – nem kevesebb mint 78 m² földterületet, 61,2 kg-mal több CO²-t és 37.700 liter vizet spórolhatnak meg. Emellett pedig 9-30-cal kevesebb állat levágására képeznek fogyasztói igényt.
A 31 napos program során olyan témákról olvashatnak a résztvevők, mint az étrend és a fenntarthatóság összefüggése, a növényi étrendről szóló legfrissebb tanulmányok, a nagyipari állattartás etikai dilemmája, valamint jól használható, gyakorlati segítséget is kapnak több száz recept, részletes útmutatók, filmajánlók, a Veganuár támogató csoport, bevásárlólista, főzési és fűszerezési tippek és többféle vegán mintaétrend formájában.