Sokak örömére megújult Szekszárd belvárosa. Több padon pihenhetünk, több a szemétgyűjtő alkalmatosság és örvendhetünk a tavasznak is. A maga csodálatos kisvirágos szépségeivel.


Sokan sétálnak már a napsütéses órákban és valóban üde színfolt lehet egy-egy már beültetett virágágyás. Mert valljuk be, szemet gyönyörködtető az apró virágok színes tömkelege.

Egyszerűen felvidítja az ember lelkét. Ha így maradna…

Szorgos kezek munkájával kerülnek ki a palánták, melyeket a lakóközösségek mindig hálával fogadnak, hiszen ezzel válik teljessé tágabb otthonuk. A rendezett, virágos mivoltával.


De sajnos vannak, akiknek semmi sem szent és sérthetetlen.

Egyszerűen ellopják azt, amit gondos munkával ültettek el mások.

Olvasói fotónk Szekszárdon a Kölcsey lakótelepen készült. Szomorú és szégyenletes.

A palánták köddé válása sajnos nem újkeletű dolog. Korábban is tűnt el virág, például a múzeum melletti területről. Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a sajtónak úgy fogalmazott:  "a lopásokat követően a Szekszárdi Rendőrkapitányság egyenruhásai, a város közterületfelügyelői és a polgárőrség munkatársai is rendszeresen – visszatérően – járőröznek a fenti területen."

 

Mert ilyenkor is igaz, hogy „aki a virágot szereti,…”???