A Dombóvári Járási Ügyészség 15 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat egy 20 éves nő, valamint pénzmosás bűntette miatt egy 21 éves férfi ellen, akik mindketten egri lakosok, és több éve ismerték egymást. A vádirat szerint a fiatal nő 2023. május elejétől augusztusig jogtalan haszonszerzés céljából az egyik internetes közösségi oldal hirdetési felületén különböző felhasználói neveken megtévesztő hirdetéseket tett közzé. Ezekben olyan árucikkeket hirdetett eladásra, amelyekkel ténylegesen nem rendelkezett, így főként babahordozókat, autós gyermeküléseket, felfújható ugrálóvárat, hangszórót és fülbevalókat. A valótlan tartalmú hirdetésekre az ország különböző részeiből jelentkező sértettekkel a vádlott
az oldal üzenetküldő alkalmazásán keresztül a vételárban illetve az előlegben, valamint több esetben további szállítási költségben is megállapodott, valamint közölte azt a bankszámlaszámot, ahová az előre utalást kérte.  

A vádlott azonban a sértetteket tévedésbe ejtette, mivel az átutalásokat követően részükre az árut nem küldte el, és számukra elérhetetlenné vált.

A vádlott az általa megtévesztett 15 sértettnek egyenként 18.000,- és 64.000,-Ft  közötti kárt okozott, amely egyetlen esetben sem térült meg. A sértettek között két Tolna vármegyei lakos is volt.

A vádlott az üzletszerű csalások elkövetését megelőzően, még 2023. május elején  megkérte ismerősét, a 21 éves férfit, hogy bocsássa rendelkezésére a bankszámláját, majd az arra érkező pénzösszegeket utalja tovább az édesanyja bankszámlájára, vagy pedig készpénzben vegye fel és adja át részére. Erre figyelemmel a hirdetésekben a férfi bankszámlaszámát adta meg. A férfi vádlott két napon keresztül ezt el is végezte, a csalásokból ezidő alatt 5 sértettől érkező összegeket továbbutalta, illetve legalább egyszer készpénzes tranzakciót is végzett, majd a bank a bankkártyáját letiltotta. Mindezért a fiatal nőtől 5.000,-Ft ellenszolgáltatást kapott. Magatartásával a férfi a fiatal nő által elkövetett bűncselekményekből, csalásokból származó vagyon eredetét elleplezte, amivel pénzmosás bűntettét követte el.

A fiatal felnőtt vádlottak mindketten büntetlen előéletűek

A járási ügyészség a nővel szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés és mellette pénzbüntetés kiszabását, a felfüggesztés próbaidejére pedig pártfogó felügyeletének elrendelését, míg a férfival szemben pénzbüntetés kiszabását és vagyonelkobzást szorgalmaz a
Dombóvári Járásbíróságnál. Az ügyészség egyben indítványt tett a sértettek által előterjesztett polgári jogi igények elbírálására is.

(fotó: illusztráció, pexels)