A napokban tett feljelentést a Tamási Rendőrkapitányságon az az asszony, aki júliusban kapott Messenger üzenetet egy ismeretlen, de rokonszenves, magát katonai orvosként bemutatkozó „férfitól”.
A Messengeren küldött üzenetben egy másik platform használatát javasolta az idegen, arra hivatkozva, hogy a Messenger használata és a telefonálás is tiltva van ott, ahol van. A rendszeres, napi többszöri üzenetváltás során kivívta az asszony szimpátiáját, ezután kérte meg, hogy segítsen.
A szolgálatéért kapott jutalmait szerette volna a segítségével „kimenekíteni”
Amihez egy futárszolgálatot kívánt igénybe venni. Az asszony szeretett volna segíteni, ezért nem is gyanakodott kezdetben. Rövid időn belül több kisebb-nagyobb összeget utalt el különböző jogcímeken más-más számlaszámokra. Leggyakrabban netbankon keresztül intézte a tranzakciókat, de volt, amikor valutát kellett váltania, mert úgy kérte a szolgáltató. Az utolsó utalás után döbbent rá, hogy becsaphatták és ezt egy jogban járatos ismerőse is megerősítette, ekkor tett feljelentést.
"5 millió 300 ezer forintot csalt ki tőle."
Továbbra is kérjük, hogy az online térben is legyenek óvatosak és egészségesen gyanakvók!
- Ellenőrizzek az üzenetek feladóit!
- Próbáljanak telefonbeszélgetést kezdeményezni!
- Ha túl szép a történet, hogy igaz legyen, feltehetően csalás!
A rendőrség a Mátrix Projekt keretében továbbra is kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások megelőzésére és felderítésére. Az online térben elkövetett bűncselekmények megelőzéséről a www.kiberpajzs.hu oldalon szerezhet további hasznos információkat.
Tolna vármegyében a kiberkapcsolat@tolna.police.hu e-mail címen is várják kollégáink a témával kapcsolatos kérdéseiket, észrevételeiket.