Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az év vége az elcsendesülésről és a megnyugvásról kellene, hogy szóljon. Sajnos Tolna megyében az elmúlt napokban megnövekedett a tragédiával végződő balesetek száma.

December  20-án dél után nem sokkal balesetről érkezett bejelentés. Egy 44 éves helyi nő kerékpárját tolva, gyalogosan közlekedett Pincehelyen a Kossuth Lajos utcában. 

A nő ismeretlen körülmények között az utat keresztező vasúti átjáróban az arra közlekedő vonat elé lépett. A baleset során súlyosan megsérült, a helyszínen életét vesztette.


A nap folyamán a tragédiával végződő baleseten túl kilenc anyagi káros baleset is történt.
A keddi nap sem múlott el anélkül, hogy kollégáink ne intézkedtek volna olyan sofőrökkel, akik a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztottak. Munkatársaink két esetben is büntetőeljárást indítottak az ittas járművezetőkkel szemben.