0:00
/
Új létesítmény és kiváló sportolók

Sikeres évet zárt a Szekszárdi Kajak-Kenu SE. Még az idei év tavaszán ünnepélyes keretek között átadták a klub új turisztikai központját, amely a palánki híd lábánál épült, ezen kívül pedig több sporteseményen is brillíroztak.

Turisztikai szempontból fontos

Az új létesítménnyel jelentősen fejlődött a klub működése, hiszen olyan területek és funkciók váltak elérhetővé, amelyekhez korábban nem volt lehetőségük. Az új épületet a klub sportolói már birtokba is vették, az egyesület vezetősége pedig szakmai konferenciákat tartott már a helyszínen az idei évben is. 2023-ban az egyesület már a szabadidő sportolók számára is szeretné megnyitni az új létesítmény kapuit.

A sportegyesület versenyzői közül idén három sportoló is kijutott nemzetközi versenyre, európabajnokságra. Nagyon sok kiemelt sportolójuk pedig az országos bajnokságokon értek el fantasztikus eredményeket. A versenyzők több magyar bajnoki címet is szereztek.

2023-ban számos edzőtábort szeretne szervezni az egyesület, amely elősegíti azt, hogy a versenyeken remekül helytálljanak, ezen kívül pedig a gyerekek számára is egyfajta kikapcsolódást tudnak nyújtani ezek a programok.