Személyi sérüléses baleset történt  28-án 4 óra 20 perc körüli időben a 61-es számú főúton. Egy kecskeméti férfi közlekedett autóval lakott területen kívül Dunaföldvár felől Előszállás irányába, amikor az 1+400 kilométerszelvényben elütötte a neki balról érkező és a kocsi elé futó két ló közül az egyiket.

A balesetben a kocsi jobb első utasa könnyű sérüléseket szenvedett, az elütött ló a helyszínen kimúlt.

A lovak – gazdájuk elmondása szerint – egy közeli telephelyről szabadultak ki.

Könnyen sérült a motoros

Személyi sérüléssel járó baleset történt Pakson. Egy helyi férfi közlekedett autóval az Alkotók útján a Tulipán utca irányából az Újtemplom utca irányába.  Az Alkotók útja és az Újtemplom utca útkereszteződésnél jobbra kanyarodott, de figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát, így nekiütközött a neki balról érkező segédmotoros kerékpárnak.

Az ütközés során a segédmotorkerékpárt vezető – szintén helyi – nő elesett, és az előzetes orvosi vélemény alapján könnyű sérüléseket szenvedett.