Az idei, immár 94. Ünnepi Könyvhetet június 8. és 11. között rendezik meg a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén. A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált 2023-ban szeptember 28. és október 1. között tartják meg a Millenáris parkban.

A díszvendég Hollandia

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közlése szerint a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idei díszvendége Hollandia lesz. 

"A két rendezvény időpontjáról a résztvevők igényeit és a tavalyi tapasztalatokat figyelembe véve hozták meg a döntést"

– olvasható a szervezők közleményében. 

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált korábban tavasszal rendezték, az esemény azonban a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben is elmaradt. Tavaly végül ősszel tartották meg.

)