Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sérülés miatt kényszerült a szekszárdi team a lépésre. 

„Csapatunkkal kapcsolatban fontos változást jelentett be Szabó Gergő ügyvezető: Ana Vojtulek sérülése miatt az amerikai Kathryn Westbeld érkezik.”

Ana Vojtulek, horvát center hetek óta sérüléssel bajlódott, elkerülhetetlen az operáció, ezzel együtt a hosszú ideig tartó pihenés.

„Pótlásáról mindenképpen gondoskodnunk kellett, hogy versenyképesek lehessünk a folytatásban is. Így egy hónapos szerződést kötöttünk az amerikai Kathryn Westbelddel. Amennyiben mindkét fél elégedett az ezen időszak alatt történtekkel, akkor a kontraktust a szezon végéig meghosszabbítjuk”

– fogalmazott a KSC közleményében Szabó Gergő.

A 27 éves, 190 centiméter magas Westbeld, aki az előző idényben az olasz élvonalbeli Moncalieri együttesében 30 mérkőzésen 16.6 pontot, 9.2 lepattanót (ezzel a liga 4. legjobbja volt a kategóriában) és 1.7 gólpasszt átlagolt. Ebben az évadban még nem játszott tétmeccset, ugyanis a Maccabi Haifa, ahová a nyáron szerződött, a háborús helyzet miatt egyetlen találkozót sem vívott az izraeli bajnokságban, amely október 16-án kezdődött volna, de a palesztin-izraeli konfliktus miatt a rajtot november 20-ra halasztották.

 

Westbeld szombaton érkezik Szekszárdra, de a Vasas elleni bajnokin még nem lép pályára.