Hivatalból indult eljárás kábítószerkereskedelem gyanúja miatt a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán egy, jelenleg már 55 éves helyi férfival szemben, aki különböző drogokkal látta el az ügyfeleit.


A napokban fogták el egy este

Amikor teríteni indult. A ruházatából előkerült többféle kábítószergyanús anyag. A lakásán tartott kutatás során is lefoglaltak  különböző csomagolóanyagokban többféle kábítószergyanús anyagot, közel fél kilónyi zöld növényi törmeléket, tablettákat, fehér port és feltehetően hasist. Ezek hatóanyag tartalmáról szakértő fog nyilatkozni.

A gyorstesztek amfetamin, metamfetamin és THC hatóanyagra jeleztek pozitív értéket. Előkerültek továbbá a csomagoláshoz, adagoláshoz, fogyasztáshoz használatos eszközök, többek között zacskók, fóliák, növényőrlő, mérleg, injekciós tűk és 230 ezer forint is.

A nyomozás eddigi adatai szerint 2018 óta kereskedik tiltott szerekkel a középkorú férfi, mely tevékenységből több millió forintos vagyonra tehetett szert.

Korábban is indult ellene eljárás egyéb, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt

Kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Jelen ügyben, kereskedéssel elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette miatt kell felelnie. 

Hétvégén a bíróság az ügyészség indítványára letartóztatta a férfit.