Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Van, aki újra tanulna a szekszárdi Karon

Nyílt nap volt a közelmúltban a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán.



Több mint százan, középiskolás diákok, néhányan szüleikkel vettek részt a programon, melynek megnyitóján beszélgettünk Dr. Zádori Iván, dékán helyettessel. 


„Várjuk a jelentkezőket, bízunk benne, hogy sokan megtalálják számításaikat az intézmény kínálta lehetőségek között.”

A rendezvényen standokon várták az érdeklődőket, oktatók és hallgatók mutatták be, milyen is az élet a KPVK-n. 


Dr. Varga István, a KPVK Szociális Tanulmányok Tanszékének oktatója elmondta, „többen vannak olyan hallgatók, akik már hosszabb ideje vesznek részt az oktatásban, hiszen a szociális terület kimeríthetetlen”. 

(Megszólal: Dr. Zádori Iván, dékánhelyettes, Dr. Varga István, oktató, Horváth Fehér Amáia, Farkas Napsugár Kittit)