A Szeben megyei rendőröknek meglehetősen furcsa éjszakájuk volt, egy 23 éves ittas férfi okozta az izgalmakat.
Egy éjjeli igazoltatás során egy fiatal férfiről kiderült, hogy ittasan ült volán mögé, ráadásul az autójának a papírjai sem voltak rendben – ezért aztán az őrsre is bevitték.

A procedúra egyébként a kapitányságon is a megszokott módon indult, adatokat egyeztettek, majd vérvételre vitték a 23 éves férfit, a rendőrök azonban annyira belemerültek a papírmunkába, hogy az előállított férfi meglógott.
Nem ment messzire, csupán a rendőrőrs parkolójáig, ahonnan nemes egyszerűséggel elkötötte az egyik rendőrautót, majd elhajtott vele. Ha ez még nem lett volna elég, ezek után autósokat kezdett igazoltatni.
Az egyenruhások minderről akkor értesültek, amikor az egyik „igazoltatott” sofőr felhívta a rendőrséget, hogy egy civil, részeg férfi szállt ki a hatósági járműből, majd az iratait kérte tőle.
Utólag kiderült, hogy több autóst is megállított, olyan is volt köztük, akitől pénzt kért. Ezt aztán még el is játékgépezte, mielőtt Vesztényben hajnali négy körül elfogták. Előtte még legalább egy sör is belefért.