A gyermekvédelmi ellátásban nevelkedő gyermekeknek és fiataloknak 12. alkalommal rendezték meg a Varázscsepp országos tehetségkutató verseny döntőjét, Budapesten.

A Millenáris parkban tartott eseményen lehetőség volt megköszönni a gyermekvédelemben dolgozóknak, hogy „egész évben csepegtetik a varázscseppeket”.

Közösség erősítő és lélekgyógyító

Ilyen hatásokkal is bír a kultúra, a tehetséggondozás. A tehetségkutató versenyt a Cseppkő Gyermekotthoni Központ és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szervezte.

A kultúra öt ágában is indulhattak a versenyzők: ének, tánc, hangszer, vers és próza, egyéb előadó-művészet(pl. rap, kisebb színdarabok).

Nem csupán megmutatkozás

Persze az is, hiszen valljuk be titkon mindenki azt reméli, hogy valamiben – amiben éppen tehetséges – megmutathatja a nagyvilágnak Bezsebelheti az elismerő tekinteteket és szívig hatoló tapsvihart. Miközben formálja egy közösség, a valahová tartozás érzésének kiteljesítésével.

(fotó: illusztráció, pixabay)