Akárcsak a tavalyi évben, a Tolna Vármegyei SZC Magyar László Szakképző Iskola Turizmus-vendéglátás ágazatos tanulói és oktatói ismét „vendégül” látták az őszi Pályaválasztási Roadshow vetélkedő nyertes osztályát.

Ezúttal a Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola 7.c osztálya vehetett részt egy egész délelőttös foglalkozáson, amely során kipróbálhatták magukat a szakács és cukrász szakmában is.

A program keretein belül a cukrász tanulók kétféle süteményt készítettek a diákokkal, míg a szakácsoknál milánói sertésborda volt a menü.

A vendéglátók minden munkafázis előtt részletesen ismertették a diákokkal, a következő lépést továbbá azt, hogy hogyan kell szakszerűen dolgozni a konyhában. A látogatók a szakképzős tanulókkal együtt haladtak végig a recepten. Többen is voltak, akik otthon is rendszeresen besegítenek a konyhában, ezért figyelmesen és hatékonyan követték az utasításokat. Amíg mindenkinek tálalásra került az adagja, a szakács „csapat” a tanétteremben segédkezett a terítésben, esetleg koktélt kevertek a pincér-vendégtéri tanulók instrukciói alapján.

Eközben a cukrász tanulókkal piskóta tekercset majd pedig sütinyalókát készítettek a diákok.  A sütinyalóka tésztájának gyúrása közben a cukrász tanulók megosztották az érdeklődőkkel, hogy miket szoktak készíteni az órák során, továbbá figyelték és segítették a hetedikesek munkáját. A két desszerten felül a cukrász tanulók külön is kedveskedtek a résztvevő diákoknak, előző nap egy fekete erdő tortát készítettek a számukra.

Miután elkészült a főétel, mindenki helyet foglalt a korábban már közösen megterített asztalnál.

Az ilyen és ehhez hasonló programoknak nemcsak közösségépítő hatása van, kiváló alkalmat nyújt a diákoknak arra, hogy jobban megismerkedjenek a szakmával.

Ezért is kívánja az iskola folytatni a megkezdett hagyományt és a jövő évben is megtartani az eseményt, aminek kezdete az őszi Pályaválasztási Roadshow vetélkedője lesz.