Először csak elrejtőzni próbált az egyik tetőn, de a rendőrök már a nyomában voltak.

A 28 éves sátoraljaújhelyi markecoló Budapest VIII. kerületében, egy utcasarkon szólított le egy ittas férfit nemrégiben, aki még egy üveg sörre is meghívta őt. Amikor áldozata elaludt, újdonsült ismerőse elvette a tárcáját. A férfi körülbelül fél óra múlva tért magához?, majd bejelentést tett a rendőrségen.

A józsefvárosi rendőrök néhány órával később a Bérkocsis utcában találtak rá a feltételezett elkövetőre, aki egy háztetőn próbált elrejtőzni.

Még ekkor is menekült, de a rendőrök a nyomában voltak, több háztetőn és társasházon keresztül üldözték, végül a Rákóczi úton fogták el. Az egyenruhások megtalálták nála az áldozata iratait és pénzét, amit lefoglaltak és jogos tulajdonosának visszaadtak. 

A 26 éves S. Alexet a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók kifosztás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették.