2024. április 5-én egy kétyi férfi tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik két online piactéren hirdettek más-más felhasználónévvel egy-egy azonos típusú okostelefont.
A sértett mindkét ismeretlennek előre elutalta a megbeszélt vételárat, de a telefonok a feljelentés napjáig nem érkeztek meg, illetve a hirdetők elérhetetlenné váltak.
Az adatgyűjtés nem mutatott összefüggést a két számlaszám, illetve a hirdetők között, de a beszerzett adatok alapján az egyik számlaszám forgalma csalás gyanúját erősítette meg.
Az adatok szerint a hirdetések miatt több sértett is egy férfival beszélt, akiről kiderült, hogy a lebukott nő élettársa, aki szintén beismerő vallomást tett.
A páros és egy hozzátartozójuk összesen 23 számlaszámot használtak a csalással megszerzett pénzek fogadásához.
Hárman az érdeklődők megtévesztésében is tevékenyen részt vettek, és további 11 közreműködő volt, akik a számlaszámaik megadásával segítették vagy intézték a pénzfelvételeket. A hirdetések feladásához a sajátjaikon kívül álprofilokat is használtak.
A szerteágazó adatgyűjtés során 410 sértettet lehetett azonosítani országszerte, akik mobiltelefont, hajvasalót, kerti pavilont rendeltek meg, a vételárat előre elutalták, de a megvásárolt termékeket nem kapták meg és a hirdető is elérhetetlenné vált.
A trió az üzletszerű csalással 11 234 000 forint bevételre tett szert
A Bonyhádi Rendőrkapitányságon a napokban fejezték be az eljárást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.
Kérjük, hogy az online vásárlások során is legyenek óvatosak és egészségesen gyanakvók!
- Ha valami túl szép, hogy igaz legyen, valószínűleg csalás lehet!
- Lehetőleg megbízható eladótól rendeljenek!
- Ellenőrizzek a profilt valamelyik böngészőben!
- Az álprofiloknál árulkodó lehet, hogy nincs fotó, vagy ha van, gyanúsan tökéletes. Aránytalan a követők és a követettek száma, irreális aktivitást mutat: nagyon rövid idő alatt rengeteg a hozzászólás és a megosztás a tartalmaknál. Fiatal fiók: közeli az oldal létrehozásának dátuma, hiányos az életrajz.
A rendőrség a Mátrix Projekt keretében továbbra is kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások megelőzésére és felderítésére. A témával kapcsolatban a www.kiberpajzs.hu oldalon szerezhetnek további hasznos és aktuális információkat.





