Magabiztos győzelmet aratott Szekszárdon az Atomerőmű KSC Szekszárd a Vasas Akadémia ellen a rájátszás negyeddöntőjének első mérkőzésén. A küzdelem második felvonására március 27-én vasárnap 19:00-kor került sor Budapesten. A pasaréti találkozón ismét a KSC lányai kerekedtek felül az ellenfélen magabiztos győzelmet aratva.

NŐI KOSÁRLABDA NB1 A-CSOPORT RÁJÁTSZÁS NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

VASAS AKADÉMIA – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 55-88

MESTERMÉRLEG

Milos Pavlovics: „A második meccsen próbáltunk változtatni néhány elemen. Harcoltunk, folyamatosan rotáltunk, hogy mindig frissek maradjunk, de a minőségi különbség kiütközött. Erőben és tapasztalatban sokkal előrébb jár a Szekszárd, erre ilyen kevés idő alatt nem lehet felkészülni.”

Djokics Zseljko: „Két jó meccset sikerült játszani a Vasas ellen. Ezúttal agresszívabban játszottunk, nyomás volt a labdán, voltak kizárások, a védőlepattanókat is jól szedtük, hatvan pont alatt tartottuk a Vasast a saját pályáján. Alapvető célunkat teljesítettük az elődöntőbe jutással, ezt a formát kell tovább vinnünk. Az utóbbi időben sok problémával küzdöttünk, betegeink, sérültjeink voltak, őket folyamatosan építjük vissza a csapatba, mélyítve ezzel a rotációt.”

Kép: Vasas Akadémia