Jay Weinberg 2014-ben lett a Slipknot dobosa és sokan ezután kapták fel a fejüket játékára és technikájára. A zenész most egy 2004-es emlékét osztotta meg a követőivel, amikor édesapja, a szintén dobos Max először vitte el őt Metallica koncertre, ahol különleges ajándékot kapott Lars Ulrich-tól és ennek nagy szerepe volt abban, hogy ő is ezt a "pályát" választotta.

"Hűűű! A feleségem ma ezzel lepett meg: bekereteztette ezt a régi dobbőrt és egy új darabot is szerzett mellé!

Az elsőt még 2004-ben kaptam, amikor először voltam Metallica koncerten az édesapámmal. A banda tagjai elképesztően jó fejek és barátságosak voltak, a koncert pedig igazán inspiráló volt számomra. Halványan emlékszem, hogy azt mondtam Lars-nak, én is elkezdek dobolni. Azt írta a dobbőrre, hogy 'egy nap ez mind a tiéd lesz' és ezt a mondatot azonnal a szívembe véstem. Ennek köszönhető, hogy a zenélésre tettem fel az életemet."

A másik dobbőrt a felirat tanúsága szerint 2021-ben dedikálta Lars az alábbi üzenet kíséretében: "Jay! Milyen rohadt menő már ez az egész? Az élet szép, sőt, csodás!"