Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

A Sziget Fesztivált sem rendezik meg az idén

Európa egyik legnagyobb fesztiváljának szervezői nemsokkal ezelőtt jelentették be, hogy, amely Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvénye is egyben, nagy visszatérést tervez 2022-ben.

Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője úgy fogalmazott: 
„Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről. Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk” 

Nagy durranás jöhet jövőre

„A ’22-es szezont tehát úgy várjuk, mint fesztiválévet eddig még soha, terveink szerint a fájdalmasan hosszú szünet utáni ’nagy visszatéréshez’ méltó rendezvényekkel” – tette hozzá a fesztivál főszervezője. 
Kádár elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét rendkívüli módon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette. „Ugyanakkor hiszünk abban, hogy – a látogatók biztató támogatásával is megerősödve – a jövő nyár mégis újra a nagy közös együttlétekről, a felejthetetlen élményekről, valamint mindenekelőtt a szabadságunk ünnepléséről szól majd.”