Dunaföldváron várja a pályaválasztás előtt álló diákokat a Magyar László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum.
Az iskola 1952. szeptemberében indult el általános gimnáziumként, majd 1956-ban a diákok szavazataival az intézmény felvette a dunaföldvári kötődésű Magyar László Afrika-kutató nevét.
„Non scholae sed vitae discimus!”, azaz: „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk!”.
Ez a mottója az oktatási intézménynek. 1995 szeptemberében indult el az első 6 osztályos képzésű osztály, amely nemcsak a helyi, hanem a környékbeli települések tanulói között is népszerű. 2019-től az intézmény neve: Dunaföldvári Magyar László Gimnázium, majd hat évvel később, 2025. szeptember 1-jétől az új fenntartó a Hajdúdorogi Főegyházmegye lett, az iskola új neve pedig Magyar László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum.
„A keresztény értékrend felé fordulás és a technikumi bővítés ismét azt jelzi gimnáziumunk történetében, hogy a minőségi és a jövő felé mutató változások szerves részei iskolánknak”
– olvasható az iskola weboldalán.
Képzések:
HAT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS
- Emelt szintű angol nyelvi képzés – 6 éves gimnáziumi képzés (kód: 0001)
NÉGY ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS
- Emelt szintű angol nyelvi képzés – 4 éves gimnáziumi képzés (kód: 0002)
- Általános tantervű oktatás – 4 éves gimnáziumi képzés (kód: 0003)
TECHNIKUMI OSZTÁLYOK
- Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakma – 5 éves technikumi képzés(kód: 0004)
- Oktatási szakasszisztens szakma – 5 éves technikumi képzés (kód: 0005)
A képzésekről információkat itt találsz >>>
(fotó: Facebook/Magyar László Gimnázium)







