Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

A fogyasztóvédelmi ellenőrök is nyaralnak

A szünidőben sem pihen, az idegenforgalmi főszezonban a turizmus újraindításához igazodva csoportosította át erőit a fogyasztóvédelem. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt vizsgálatban eddig felkeresett üzletek több mint kétharmada kiemelt turisztikai célpontnál vagy fesztiválok, rendezvények területén működik.

A fogyasztóvédelmi hatóság június elseje óta összesen 620 vendéglátóhely és üzlet ellenőrzését végezte el. A nyári országos vizsgálatban több mint 420 alkalommal turisztikailag frekventált helyeken vagy fesztiválok, rendezvények területén kérték számon az előírások betartását. Az ellenőrök minden harmadik helyszínen találtak kisebb-nagyobb hibát, mulasztásokat. A szakemberek a próbavásárlással ellenőrzött vendéglátóhelyek kevesebb mint negyedénél állapítottak meg valamilyen jogsértést.

Az eddigi tapasztalatok szerint tipikus probléma a csomagolóanyag belemérése a termék tömegébe, és az úgynevezett szűk mérés, amikor a kifizetettnél kevesebb italt töltenek a vendég poharába. Előfordult, hogy a vásárlók könyvét az eladótól külön kellett kérni, pedig annak a fogyasztók által 

A szezonális vizsgálatok – például a napszemüvegeké vagy aquaparkoké – mellett rendszeres ellenőrzésekkel ösztönözzük önkéntes jogkövetésre az üzleteket és vendéglátóhelyeket. 

A június elején megkezdett országos időszaki vizsgálaton feltárt szabálysértések miatt mostanáig közel félmillió forintnyi bírságok szabtak ki. A turisztikai célpontok környezetében és tömegrendezvényeken dolgozó kereskedők és vendéglősök célzott ellenőrzése szeptember végéig folytatódik.