Az idén nagyjából annyi használt autót számítottak be új autó vásárlásakor az árba, mint tavaly, de külföldről lényegesen kevesebb használt gépkocsi érkezett. Az év első öt hónapjában 50,9 ezer használt importautó került a magyar utakra a tavalyi azonos időszak 54,2 ezer autója után.

Az is csökkentette az első fél évben az utakra került használt autók számát, hogy az újautó-piac még nem indult be igazán a járvány után, emellett a forintárfolyam is negatívan hat az importra, és csökkenti a behozatali kedvet, ahogyan a forgalomba helyezési anomáliák is.

A BMW-k és luxusautók iránt csökkent a kereslet, a használt importautók listája élén a Volkswagen és az Opel áll.

Magyarországon egyébként Suzuki és Opel modellekből értékesítenek a legtöbbet a másodlagos piacon, de nagyon keresik a városi terepjárókat, és fokozatosan nő a hibridek értékesítése és behozatala is.

Az elektromos autók importját fékezi, hogy az állam támogatja az ilyen új járművek vásárlását, és bár a hibridek eladása folyamatosan nő, behozataluk a magas árak miatt nem emelkedik robbanásszerűen.

A hazai piacon 20 százalékkal drágultak a használt autók 2020 márciusa óta, az irányárak gyakran 30 százalékkal. Viszont az idén már nem várható további drágulás az MGOE elnöke szerint.

A magyarországi autópark elöregedett: a 3,9 millió személyautó átlagos kora tavaly 14,7 év volt, az importautóké 10,9 év. Az MGOE elnöke szerint a hazai autópark nem a használt importautók átlagos korának drasztikus csökkenésével fiatalítható, hanem a forgalomba helyezett új autók számának növelésével.

A forgalomba helyezés is egy tortúra, mert egy ilyen eljárás legalább két-három órát vesz igénybe, a kormányhivatali időpontokra pedig 35-50 napot kell várniuk a kereskedőknek. A másik nagy probléma, hogy miközben hetekig kell várakozni egy időpontra, a vizsgálóállomások nagyjából 60-70 százalékos kihasználtsággal működnek.

Forrás: Világgazdaság