Az Atomerőmű KSC Szekszárd napvilágra hozta a 2021–2022-es szezon játékoskeretét. 

Cél a további fejlődés

„A megszokottnál kicsit később sikerült összeállítani a következő szezonra a keretet.  Nehezítette a dolgunkat az Euroliga selejtezőjének időpontja, ami jóval korábban esedékes a korábbiakhoz képest, szeptember 15-22-én lesznek a mérkőzések. Így a WNBA-ban szereplő játékosokra nem lehet számítani, hiszen ők csak később, októberben tudnának csatlakozni”

– fogalmaz a csapat hivatalos weboldalán Szabó Gergő ügyvezető.

Az elképzelések valóra váltak. Studer Ágnes mellé szerződtetett a klub egy olyan játékost, aki tudja őt tehermentesíteni, vagy vele együtt irányítani az együttest. Ezért döntöttek az előző szezonban a lengyel Polkowicénél játszó, 28 éves amerikai Aaryn Ellenberg mellett. A Csatából igazolták Mányoky Rékát, aki az egyik legnagyobb fiatal magyar tehetség, még csak 19 éves. 

Nikolina Milics újabb remény a sikerre

„Kétségkívül a legnagyobb igazolásnak Nikolina Milics ígérkezik, aki idén Euroliga-döntőt játszott a spanyol Salamancával, s akinek játékstílusa, habitusa reményeink szerint jól illeszkedik majd Djokics Zseljko vezetőedző koncepciójába.”

A klub tárgyalásban áll Erica McCall-al. Ő a WNBA-ben játszik, s az amerikai liga után valószínűleg a térdén egy kisebb műtéti beavatkozásra is szükség lesz, de mindkét fél azon dolgozik, hogy az egyik leghűségesebb amerikai kosárlabdázó akár az ötödik szezonját is megkezdje Szekszárdon. 

20,1 az átlag életkor

A magyar mag átlagéletkora. A közlemény szerint változatlanul fontos, hogy minél több saját nevelésű fiatalnak adjanak bizonyítási lehetőséget.

Az Atomerőmű KSC Szekszárd kerete a 2021–2022-es szezonra 

  • Studer Ágnes
  • Aaryn Ellenberg
  • Pop Anamaria
  • Zala Friskovec
  • Gereben Lívia
  • Miklós Melinda
  • Holcz Rebeka
  • Bálint Réka
  • Mányoky Réka
  • Németh Lili
  • Goree Cyesha
  • Nikolina Milics
  • Krnjics Szara
  • Horváth Dóra
  • Szücs Gréta

A stáb: 

  • Djokics Zseljko (vezetőedző)
  • Horváth Zsófia (másodedző)
  • Isidora Vaszeljevics (erőnléti edző)
  • Darko Antics (fizioterapeuta)
  • Fekete Krisztián (gyúró)
  • Dr. Vörös Tibor (orvos)

Távoztak a csapattól:

  • Theodoreán Alexandra
  • Vincze Nikolett
  • Zele Dorina
  • Szabó Fanni
  • Maja Skorics
  • Renczes Rebeka

fotó: KSC Szekszárd közösségi oldala