Fősővárosban így tervezik az idei karácsonyfát is. Pontosabban annak állítása mellett a díszítést. Szollár Zoltán a kör mozgatórugója újra randevúra hívja a Fősővárost. 

Nem először díszítik a fenyőt

Szekszárd kis közössége, most is együtt tervezi az adventi készülődést. Szeretnének közös karácsonyfát állítani. 

„Ha a faállításában is részt szeretnél venni, az aktív tagokon kívül, kérem jelezd felénk privátban, a programot dec. 4.-re tervezzük.”

Írja posztjában Szollár Zoltán, aki most is bízik a közösség összefogásában. Mint írja, szívesen fogadják a díszeket akár közösségi házukba, akár közvetlenül a fenyőágaira akasztva. 

„Természetesen a kis méretűeknek is örülünk, de, hogy érvényesüljön a fán, próbálj meg cipős doboz nagyságban gondolkodni.”

Ha valaki igazán tartós díszt szeretne, kérik, hogy valami vízállót alkosson. Ha elkészültél a fára valóval akkor azt fogadják a közösségi házban, a Bocskai u. 26. alatt. De ha arra sétálsz kis családoddal, nyugodtan akaszd fel a fára. 

Gyerekekkel teljes az adventi készülődés

Idén is közös programmal készülnek a a Mérey óvodával. Várják a legkisebbek dekorációit. 

„Ha én is kívánhatok, akkor azt kívánom, hogy újra fehér karácsonyunk legyen. Annyira jó lenne így, havasan látni a fánkat”.

 

A fehér karácsony vágyához mi is csatlakozunk heart wink