Négy nap különbséggel csapott össze a két Euroligában helyet kapott magyar csapat. Az első mérkőzésen a Sopron Basket hazai pályán 73-71-re győzte le az Atomerőmű KSC Szekszárdot, szerdán pedig ismét csatát vívtak egymással.

Teljesen megtelt a Városi Sportcsarnok a második összecsapásra.

A KSC nagyon keményen kezdett, Milics a dupla után egy triplával, majd egy újabb duplával jelentkezett. Goree is extra teljesítményt nyújtott a hazai csapatban, Miklós Melinda saját lepattanóját szedte össze és dobott belőle egy duplát, a Szekszárd folyamatosan a Sopron nyomában járt, nem hagyta pihenni a vendég csapatot.

A hazai közönség állva szurkolt a KSC-s lányoknak.

Bár a szekszárdiak határtalanul küzdöttek, végül 62-66 lett az állás a vendégek javára. A Sopron ezzel a győzelemmel összesítésben 2-0-ra vezet és már szombaton délután bajnok lehet.

Női kosárlabda bajnoki döntő 2. mérkőzés

KSC Szekszárd – Sopron Basket 62-66

MESTERMÉRLEG

Djokics Zseljko: „Szenzáció, amit művelünk az Euroliga-győztes ellen! Köszönetet kell mondanom a szurkolóknak is, ez Szekszárd! Az újabb szoros vereség mellett egyetlen hiányérzetem Határ Bernadett sérülése. Rossz érzés, hogy az ellenfél engem hibáztat emiatt. Ez a döntő, nem fogjuk könnyen adni magunkat, de a határon belül teszünk mindent. Nem fogjuk feladni a párharcot, bár nem vagyunk könnyű helyzetben.”

Gáspár Dávid: „Kemény mérkőzés volt, ahogy arra számítani lehetett és számítottunk is. A Szekszárd keményen játszott, nekünk pedig voltak periódusaink, amikor nehezen alkalmazkodtunk a játékstílushoz. Bízom benne, hogy a következő mérkőzés jobban fog a játékról szólni, tisztább lesz, kevesebb durvasággal és jobban ítélik majd meg a szabálytalanságokat.”

Képek: origo.hu