Bőven van perspektíva ezen a területen.

Már tavaly is ugrásszerűen növekedett az autómegosztás (car sharing) térnyerése, és ez a tendencia az idén is folytatódhat – tette közzé a Jövő Mobilitása Szövetség. A szervezet 2022-ben az autómegosztás igazi aranykorára számít a tavalyi felívelés után. A belföldi felhasználók száma ugyanis 2021-ben 36 százalékkal bővült, ők összesen 13,5 millió kilométert tettek meg ilyen járművekkel, átlagosan tehát hetet.
A szövetség szerint az autómegosztás mellett több érv is szól. A saját gépkocsi az idő 96-98 százalékában áll, és ez nagyon sok parkolóhelyet igényel. A felhasználóknak ráadásul nem kell üzemanyagot, parkolási díjat, fenntartási költséget fizetniük, ezt mind a szolgáltató állja. A szakemberek számításai szerint heti 2-3 alkalom történő autóhasználat esetén, évente 3900 kilométer megtétele mellett, havonta 78 ezer forintot emészt fel a saját személygépkocsi, míg az autómegosztás bérlettel 34 ezer forintból már kijön.