A Coca-Cola tudja, hogy üdítőinek kupakja gyakran a kommunális hulladékban végzi. Ezt a problémát, most úgy tűnik, brit részlegük megoldotta, ugyanis a héten olyan palackokkal kezdték árulni a Coca-Colát, amelyekhez hozzá van rögzítve a kupak, így az egész csomagot egyszerre a szelektívbe lehet dobni. 2024-re az összes, a cég alá tartozó termék ilyen palackkal lesz kapható, legalábbis a szigetországban.

A műanyagszemét hatalmas probléma világszerte. Mikroműanyagokká bomlanak le, melyek a levegőbe és az óceánokba is eljuthatnak, ezzel ártva a tengeri élővilágnak, de az emberek ételeibe, sőt, a tüdőjébe is bekerülhetnek, esetleges egészségügyi problémákat okozva.
De a Coca-Cola számára PR-problémát is jelent a dolog, ugyanis a szanaszét hagyott kupakokat és üvegeket az emberek felismerik, ami rontja a cég ázsióját, emiatt akarnak valamit kezdeni vele. De van valami, ami még ennél is jobban aggaszthatja a gyártót, például az EU-s szabályozások.
Az Unióban ugyanis 2024 végéig már törvény fogja előírni, hogy hasonló, a palackhoz rögzített kupakokkal adják a cégek az üdítőket, hogy megkönnyítsék az egyszer használatos műanyagok újrahasznosítását.
A környezetvédők szerint azonban ez a lépés kevés a Coca-Colától. Graham Forbes, a Greenpeace USA globális műanyagprojektjének vezetője mondta:
“Mindegy, hogy rögzített kupakkal, vagy sem, a cég több milliárd eldobható műanyag palackot gyárt évente, ártva ezzel a környezetnek, közösségeinknek, a klímának és az egészségünknek.”
Forbes szerint az újrahasznosítható, egyszer használatos műanyagok helyett a cégeknek a többször használatos tartókra való átálláson kellene dolgoznia.