A tamási rendőrök egy koporsók és urnák forgalmazásával foglalkozó vállalkozót vettek őrizetbe november 24-én késő este, aki legális üzlete mellett kábítószer-kereskedelemmel is foglalkozott. A 65 éves férfi kisteherautójában és korábban már a lakásán is kábítószergyanús tablettákat és anyagokat foglaltak le a nyomozók.

Házkutatást tartottak

Egy korábbi lopás miatt tartottak kutatást még 2020. december 18-án egy Tamásiban élő vállalkozó otthonában, ahol a rendőrök több fajta – többek között tablettákat, zöld növényi törmeléket – kábítószergyanús anyagot találtak. Ezekről szakértő megállapította, hogy kábítószerek. Emiatt a férfit kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki.

Őrizetbe vették a férfit

A nyomozóknak információjuk volt arra is, hogy a 65 éves vállalkozó drogok terjesztésével is foglalkozik, ezért további adatgyűjtésbe kezdtek. A rendőrök 2021. november 24-én a késő esti órákban Tamásiban elfogták a férfit, akinek kisteherautójában – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak és kábítószerkereső kutyájának segítségével – az urnák között több tucatnyi tablettát és fehér port találtak. A nyomozók elszámoltatták, és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a vállalkozót. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására is az illetékes ügyészségen. A Tamási Rendőrkapitányságon vizsgálják azt is, hogy az ügyben mások érintettek-e, továbbá, hogy a 65 éves férfinak voltak-e segítői a drogok terjesztésében.

 

Képek: police.hu