Négy kontinensről érkeznek az artisták Budapestre.

Immár tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált. A január 12. és 17. között megrendezésre kerülő nagyszabású eseményre négy kontinens közel száz artistaművésze érkezik majd. A rendezvény fontosságát emeli, hogy a világ legnagyobb cirkuszfesztiválját, a monte-carlóit immár két éve nem rendezik meg a pandémia miatt, így talán nem túlzás, hogy a szakmai világ és persze az érdeklődők is Magyarországra figyel majd jövő hónap közepén. A fesztivál ideje alatt a cirkuszbarátok többször is megtekinthetik majd a versenyprogramokat.


A fesztiválhoz két tudományos program is társul majd. Január 11-én tartják meg azt a konferenciát, amelynek témája az európai cirkuszépületek lesznek, az ehhez kapcsolódó kiállítást pedig a Szépművészeti Múzeum Barokk Csarnokában ingyenesen nézhetik meg az érdeklődők. Két nappal később a Magyar Mezőgazdasági Múzeum dísztermében rendeznek tanácskozást a Fővárosi Nagycirkusz módszertani programjairól, de szó lesz a Magyar Cirkuszművészeti Múzeumról, illetve az éppen alakuló könyvtár gyűjteményéről is.

(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)