Mindig is kíváncsi voltál, hogy hogyan éltek őseink a középkorban a térségben? Akkor most jól figyelj!

Dr. Vizi Márta PhD régész főmuzeológus Egy középkori mezőváros a Sárközben – Decs-Ete címen tart majd előadást ma este, 18:00 órakor a Művészetek Házában.

A kutatások már régóta említik a települést

Dr. Vizi Márta előadásában Decs-Ete, a középkori mezőváros történetébe és kutatástörténetébe enged bepillantást. A települést már a XIX. század elejétől említik a kutatások, 1933-ban pedig az első régészeti ásatásra is sor került. A főmuzeológus a Magyar Tudományos Akadémiával indított, és még ma is folyó, komplex régészeti program eredményeit is ismertetni fogja a programban elvégzett kutatási módszerek nyomán.

Mindenről lesz, ami a kutatásokhoz köthető

Természetesen az eredményekkel kapcsolatos beszámolók sem maradhatnak el, így szó lesz a kutatáshoz köthető publikációkról, kiállításokról, előadásokról, elemzésekről, amelyek még jobban megvilágítják, milyen is volt a hétköznapi élet a középkori Decs-Ete mezővárosban. Az előadásra a belépés díjtalan.