Napjainkra felnőtt egy olyan generáció, amely már nem rendelkezik a honvédelemmel kapcsolatos feladatokról közvetlen személyes tapasztalattal. Annak érdekében, hogy e folyamat iránya kedvező fordulatot vehessen, a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Honvédség elkötelezettek az állampolgárok honvédelmi ismereteinek bővítésében, a hazafias nevelés támogatásában, melyek eredményesen segítik elő a katonai pályaorientációt, valamint az utánpótlás biztosítását. – mondja el Kovács János, a nemzetőrség szekszárdi altábornagya.

A közelmúltban megszületett az Önkéntes Katonai Szolgálat. A képzés első ciklusában a résztvevők egységesen a mindenkori minimálbérnek megfelelő összegre jogosultak.

A második, 4 hónapos ciklus megkezdése előtt több választási lehetősége van a résztvevőnek:

  • a fennmaradó szolgálati idejére az adott területvédelmi köteléknél marad, ahol alapszintű lövészképzésben részesül
  • lehetősége van a jogviszonyváltásra – például szerződéses katonának
  • a műveleti besorolású katonai szervezetnél töltött kiképzés mellett (illetménye ekkor bruttó 219.000,- forintra emelkedik, azonban számolni kell az esetleges helyőrségváltással, ilyenkor viszont jogosulttá válik laktanyai elhelyezésre)
  • természetesen a szerződésbontás is választható opció, hiszen a program az önkéntesség elvén alapul.

A jelentkezés feltételei: egy háziorvosi véleménnyel egyenértékű egyszerűsített egészségi és pszichikai alkalmassági vizsgálat betöltött 18. életév, magyar állampolgárság, magyarországi bejelentett lakcím, valamint büntetlen előélet.

Jelentkezni legkésőbb 2021. augusztus 15-ig lehet Szekszárdon, a Bezerédj utcában található toborzó irodában tudnak az érdeklődők.