Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Minden nő vele akart járni, elájultak és őrjöngtek, ha meglátták és női alsóneműk ezreit dobálták fel koncertjein a színpadra.Elvis Presley a világsztárok között is az egyik legnagyobb, pedig az iskolában megbukott ének-zenéből. A rock and roll királyáról készült életrajzi film hónapokon belül megérkezik a mozikba és óriási élményt tartogat azoknak is, akik rajonganak Elvisért.
Elvis Budapest díszpolgára 2011 óta. Elvis családja a budapesti Elvis Múzeumnak ajándékozott egy órát, amit azóta is féltve őriznek. A számlapon maga Elvis látható. Volt egy másik óra is, ami legendás, és irdatlan összegért kelt el. Az Elvis által hordott különleges Omega órát a zenész 1961-ben kapta ajándékba kiadójától, mivel elérte a 75 milliós lemezeladást.
Az óra a 18 karátos fehéraranyból készült, 33 milliméteres lünettáját, vagyis funkciógyűrűjét 44 gyémánt díszíti, elefántcsontból készített számlapja ezüstözött.
A hátlapjára a "To Elvis, 75 Million Records, RCA Victor, 12-25-60" feliratot gravírozták kézzel, hiszen ekkor még nem használtak gépet. Emiatt nem tökéletesek a betűk, ez pedig még egyénibbé teszi az óra megjelenését.
A 75 milliós lemezeladással akkoriban Elvis volt az első a világon, akinek sikerült elérnie ezt a számot. Először 1957-ben dobták a piacra, és Elvis nemcsak filmjeiben, de a magánéletben is szívesen viselte. Végül , Genfben kalapács alá került Elvis Presley Omega karórája.
Az új tulajdonos – a bieli Omega Múzeum – másfél millió svájci frankot fizetett érte.
Egy igazán jó hangulatú, közösségi élményt adhat Szekszárd belvárosában az az esemény, mely idén kerül első ízben megszervezésre. "Örömmel jelentjük be nektek kedves szekszárdiak és...