György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Tolna megye védelméért emlékérmek átadásán vett részt szerdán Szekszárdon.

Magyarország sikerrel küzdötte le a koronavírus-járvány mindhárom hullámát – nyilatkozta akkor.

Úgy véli, a pandémiával azért tudtuk ilyen sikeresen felvenni a harcot, mert az egészségügyi és hivatali rendszereink jól felkészültek és mert az elmúlt időszakban jó döntések sorozatát éltük meg.

Közösen értük el, hogy ma már az emberek többsége is úgy látja, Magyarország sikeresen képes kezelni a vészterhes időszakokat, és jelenleg a járvány negyedik hullámában is a világ egyik legbiztonságosabb országa – mondta.

Az emberek tették hozzá a legtöbbet a sikerhez

Az államtitkár példaértékűnek nevezte az összefogást a magyar közigazgatás történetében. Úgy fogalmazott, hogy orvosok, mentősök, egészségügyi szakdolgozók, egyetemi hallgatók, katonák, rendőrök, katasztrófavédők munkájának eredménye megmentett emberi életek ezreiben mérhető. Horváth Kálmán Tolna megyei kormánymegbízott azt mondta, Tolna megye jelesre vizsgázott a védekezésben.

Még nincs vége

Kitért arra is, hogy a koronavírus elleni harc még nem zárult le, Magyarországon is megjelent a korábbi vírusvariánsoknál sokkal fertőzőképesebb delta variáns, amely Európában agresszíven terjed a beoltatlanok között, és itthon is egyre nagyobb fertőzési arányt okoz.

Az érmek átadása

Az emlékérmeket az államtitkár és a kormánymegbízott 41 olyan, Tolna megyei, egészségügyi, honvédelmi, vízügyi szakembernek adta át, aki a védelmi feladatok ellátásában kimagaslóan állt helyt.

 

Forrás és fotó: MTI/Kiss Dániel