Több, mint 6,5 millió forintot csalt ki egy szekszárdi nő egy szintén megyeszékhelyi férfitól. Több számla hozzáférését is megadták, tagadja az elkövetést.

A 30 éves szekszárdi férfi feljelentést tett a 29 éves helyi nő ellen. 

6.768.000 forintot csalt ki tőle. RENDSZERESEN kért kölcsön a nő, hol kisebb, hol nagyobb összegeket. A vége igen magasra rúgott, összességében több mint hat és fél millió landolt a kezében. 

A bűncselekmény 2020. május 11 és július 16-a között történt.

Több számlára utaltatott

A kölcsönkért összegeket az ígéret ellenére nem kapta vissza a sértett. A nő a pénzt több ismerőse bankszámát megadva utaltatott, majd őket kérte, hogy adjanak neki hozzáférést. Így gond nélkül tudta leemelni a hatalmas összeget.

Zárolt számlák

Az eljárás során a nyomozók zárolták két nő bankszámláját is, de a kicsalt pénzből alig ötszázezer forint térült meg. Üzletszerűen elkövetett csalás miatt , gyanúsítottként hallgatták ki a nőt. Tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az iratok már az ügyészségen.