Nyáron is okozhat tragédiát a szén-monoxid. A fűtési szezonnak vége, de ez nem azt jelenti, hogy a szén-monoxid veszélye is megszűnt volna.

Nemcsak a fűtés miatt, hanem a nyílt égésterű vízmelegítők működésekor is keletkezhet szén-monoxid, márpedig meleg vizet egész évben használunk. 

A szén-monoxid veszélye tehát egész évben fenyeget.

Hihetetlen, pedig, de! 
Egy nap kilenc esethez vonultak a tűzoltók

 

Még május közepe sincs,  országszerte már ötven szén-monoxiddal kapcsolatos esethez riasztották a hónapban a tűzoltókat. Csak csütörtökön kilenc eset történt. Budapesten, Sopronban és Zalaegerszegen is két-két helyen, de Keszthelyen, Salgótarjánban, Vácott is be kellett avatkozniuk a mérgező gáz miatt a tűzoltóegységeknek. 
Tolna megyében ebben az évben, május 17-ig tíz alkalommal vonultak a tűzoltók szén-monoxiddal kapcsolatos esetekhez.

Mutatjuk az általános hibákat

A leggyakrabban fürdőszobában, konyhában illetve kazánházban telepített eszközök figyelmeztettek a szén-monoxid jelenlétére.

Minden olyan vízmelegítő veszélyforrást jelent, amelyik nyílt lánggal működik, és nem biztosított környezetében a megfelelő levegő-utánpótlás. 

Sokan lecserélték a régi fa nyílászárókat és jól szigetelő műanyag ablakokat, ajtókat szereltek be. Gyakori, hogy átépítésnél megszüntetik a konyhai, fürdőszobai szellőzőnyílásokat, szellőzőrácsokat. Ha jól szigetelnek az ajtók és ablakok, nincsenek légbevezetők, a nyílt lánggal működő vízmelegítő működés közben elhasználja a szoba levegőjét. Ha nincs szellőzés, szén-monoxid fejlődik. Ez a gáz pillanatok alatt létrejön, és már nagyon kis koncentrációban is halálos lehet, évente tíz-tizenöt áldozatot szed. 

Mint a betegségeknél, itt is a megelőzésen a hangsúly!

Szereltess légbevezetőt, nem elegendő, ha néha kiszellőztetünk. A legbiztosabb megoldást az állandó és automatikus légbevezetés jelenti. A nyílt lánggal működő vízmelegítőt évente egyszer ellenőriztesd szakemberrel. Átalakításnál ne szüntesd meg a fürdőszobai szellőzőnyílásokat. Ha bármilyen épületgépészeti berendezésünk nyílt lánggal működik, vegyél otthonra egy szén-monoxid-érzékelőt. A katasztrófavédelem weboldalán elérhető az érzékelők pozitív és negatív listája. 

fotó: otthonautomatika