Elsősorban a turizmus, vendéglátó szektorban.

Nem pihennek az ellenőrök

A szünidőben sem pihen, az idegenforgalmi főszezonban a turizmus újraindításához igazodva csoportosította át erőit a fogyasztóvédelem.  Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt vizsgálatban eddig felkeresett üzletek több mint kétharmada kiemelt turisztikai célpontnál vagy fesztiválok, rendezvények területén működik.

Június óta tart az ellenőrzés

 620 vendéglátóhely és üzlet ellenőrzését végezték el. A nyári országos vizsgálatban több mint 420 alkalommal turisztikailag frekventált helyeken vagy fesztiválok, rendezvények területén vizsgálták az előírások betartását.

A szakemberek a próbavásárlással ellenőrzött vendéglátóhelyek kevesebb mint negyedénél állapítottak meg valamilyen jogsértést.

Vannak klasszikus hibák

Tipikus probléma a csomagolóanyag belemérése a termék tömegébe, és az úgynevezett szűk mérés, amikor a kifizetettnél kevesebb italt töltenek a vendég poharába.  A szezonális vizsgálatokkal – például a napszemüvegek vagy aquaparkok – mellett a  rendszeres ellenőrzésekkel ösztönözik önkéntes jogkövetésre az üzleteket és vendéglátóhelyeket. 

A június elején megkezdett országos időszaki vizsgálaton feltárt szabálysértések miatt mostanáig közel félmillió forintnyi bírságok szabtak ki.

A turisztikai célpontok környezetében és tömegrendezvényeken dolgozó kereskedők és vendéglősök célzott ellenőrzése szeptember végéig folytatódik. Tolna megyében is várható az ellenőrök kopogtatása.

fotó: pexels