Ha megnéznéd a halakat vagy szívesen beszélgetnél a tenyésztőkkel, augusztus 7-én megteheted. Magyarországon tartják ugyanis a guppi haltenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását. A belépés díjtalan, a rendezvény a kiállított versenyhalak aukciójával zárul.

Magyarországon tartják a guppi haltenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását augusztus 5–7. között, a paksi nemzetközi versenyre mintegy 70 tenyésztő több mint 120 halpárral nevezett 8 országból – közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke.

Nem mostanában alakult ki ez a hagyomány

Európában a guppi szabványok szerinti tenyésztésének évtizedes hagyománya van. Az első versenyt 1954-ben, Németországban szervezték, több ezer résztvevő jelenlétében. A magyar versenyguppi-tenyésztők száma az utóbbi években jelentősen emelkedett, teljesítményük felkeltette a nemzetközi szakma figyelmét, ennek köszönhető, hogy 2021-ben ismét megkapta az Európa bajnokság szervezési lehetőségét az Akvaristák Magyarországi Egyesülete. 

fotó: pixabay