Anonim alkoholisták tartották találkozójukat tizenhatodik alkalommal Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban.

Tudják, hogy az egyetlen esélyük az, hogy egyáltalán nem isznak

Azok, akik bevallották önmaguknak, hogy kicsúszott az irányítás a kezük közül, egy csepp alkoholt sem isznak, hiszen ez az egyetlen megoldás számukra, hogy ne essenek vissza. A tizenhatodik találkozóra majdnem négyszázan gyúltek össze. Volt, aki az ország legtávolabbi pontjáról, sőt akadtak olyanok is, akik Erdélyből vagy éppen Szlovákiából jöttek a megyeszékhelyre, hogy egymásban és önmagukban is tartsák a lelket.

Tapasztalatokat adnak át egymásnak

Lényege ezeknek a találkozónak, hogy elmondják gondolataikat, tapasztalataikat és továbbadják a közös üzenetet, ahogy nevezik, a tizenkét lépést, amely az alkoholizmusból való egyéni felépülés mozgatórugója, programjuk, amely segíti élni őket.

A csapatba bárki beléphet, aki alkohol problémákkal küzd, ám ez nem kötelező, csak egy lehetőség. Ha valaki úgy dönt, él ezzel a lehetőséget, tanácsokat kap azzal kapcsolatban, hogy mit hogyan csináljon.

Az anonim alkoholisták csapatában van segédmunkás, orvos, ügyvéd, milliárdos vállalkozó is. Egyre többen vannak, s közöttük egyre több a nő. Hölgyek kezdetben alig voltak, de szerencsére napjainkban már többen fel merik vállalni, hogy gondjuk van az alkohollal és hogy tenni szeretnének ellene.

 

Kép: pixabay.com