A magyar film főszereplője Molnár Áron. A Kábítószer-ellenes világnap – június 26-a – alkalmából megtartott előrehozott rendezvényen vehettek részt az érdeklődők a dombóvári Művelődési Házban. A Kerényi Zsolt alpolgármester által megtartott megnyitóbeszéd után kortárs oktatók, a pécsi INDÍT Közalapítvány, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió, valamint a Magyar Vöröskereszt bemutatkozására került sor.

A legfontosabb a megelőzés!

A látogatók nformációt szerezhettek a drogokról, valamint a függőséget okozó szerekről. Nagy hangsúlyt kapott a droghasználat veszélyeire történő figyelemfelhívás. A Budapesti Rendőr-főkapitányságról érkezett két rendőr, akik egy kábítószeres férfival szemben általuk végrehajtott intézkedés lefolyásáról és tapasztalatairól meséltek. 

Az eseményen előadást tartott Molnár Áron, a TOXIKOMA című magyar film főszereplője. Néhány részletet is láthatott a közönség a filmből. 

A rendezvény végén a korábban meghirdetett „SZER-TELENÜL” vers- és esszéíró, valamint rajzpályázat eredményhirdetésére került sor. A díjazottak egy-egy ajándékcsomagot vehettek át a Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársától.


A nap folyamán a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály munkatársai a Művelődési Ház előtt felállított sátornál vagyonvédelmi, bűnmegelőzési és drogprevenciós bemutatóval, valamint BIKESAFE regisztrációs lehetőséggel várták az érdeklődőket.