Hat koncertet rendez péntektől vasárnapig az Európai Koncerttermek Szervezete (ECHO) által létrehozott Rising Stars sorozat a budapesti Müpában. A fesztiválon egy vonósnégyest, svéd hegedűst, katalán szaxofonkvartettet, brit kürtöst, Elton Johnnal is fellépő brit zongoristát és holland csodafurulyást hallhatnak az érdeklődők. A klasszikus művek mellett újakat is hallhat a közönség.

Fiatalok és tehetségesek

A fesztivál nyitókoncertjét adó Simply Quartet a legígéretesebb fiatal vonósnégyesek egyike. Sanghajban alakultak, de ma már Bécs a székhelyük. Szintén az első napon lép fel Johan Dalene húszéves svéd-norvég zenész, aki Svédország vezető zenekaraival játszott a legfontosabb hangversenytermekben hazájában és külföldön. Vele együtt hallhatja a közönség Nicola Eimer brit zongoraművészt, aki a szólistakarrier mellett elkötelezett kamarazenész is.

Fellépők szerte a világból

Szombaton elsőként a katalán szaxofonkvartett, a Kebyart Ensemble lép fel. Ezután következik a sorban Ben Goldscheider londoni születésű kürtművész is, aki tavaly fejezte be tanulmányait a berlini Barenboim-Said Akadémián.

Elton Johnnal is koncertezett már

A fesztivál harmadik napján elsőként koncertet adó Isata Kanneh-Mason hatévesen döntötte el, hogy zongorista lesz. A zongoraművész korábban ösztöndíjat kapott Elton Johntól, akivel 2013-ban alkalma volt együtt koncertezni. A Rising Stars programját vasárnap a még csak huszonkét éves holland furulyaművész, Lucie Horsch zárja. A Müpa tehát számos magyarországi bemutató és helyszíne lesz a hétvégén.

 

Képek: port.hu, theviolinchannel.com, kebyart.com, standard.co.uk